Felhasználói élmény, ami a Te szokásaidhoz igazodik!

A Roon sikere 2006-ban a Sooloos cég úttörő fejlesztői csapatának köszönhető, akik a saját korukat megelőzve alkották meg a multiroom zeneszervert érintőképernyős vezérlővel. A technológia hamar az alapmércéje lett a high end iparágnak, ami a 2008-as cégfelvásárlással a Meridian körébe került. A ma ismert Roon szoftverre azonban még pár évet várni kellett, a Roon Labs csak a 2015-ös kiválás után alakult meg.

Az újonnan megalakult Roon az eszköz gyártás helyett viszont továbbra is a szoftver fejlesztésére koncentrált, így a fejlesztői környezetet kiadták a gyártópartnereknek. A döntés sikerességét a 2016-os CES meg is mutatta, ahol már Roon Ready logókkal ellátott eszközök hirdették, hogy ennek a szoftvernek hosszútávon is jövője van a hálózatos zenelejátszók körében.

Roon – a zenehallgatás új dimenziója

A Roon gondolt egyet és átformálta a zenehallgatási szokásokat csupán csak azzal, hogy egy szoftveren belül összefogja az adattárainkat. Legyen az a saját hálózatunk vagy egy internetes adattárunk, a Roon szoftvere megkeresi a zenéinket, sikeresen azonosítja azokat, összegyűjti az interneten elérhető meta-adatokat és borítóképeket, majd mindebből egy saját adatbázist épít fel.

Böngészési élmény újragondolva

A Roon ösztönös böngészése és digitális könyvtára a saját gyűjteményünkben való keresést és a zene lejátszást végtelenül egyszerűvé teszi. Utóbbi célt szolgálja a szoftver legújabb frissítése is, ami már a magyar nyelvet is ismeri.

A klasszikus felállás szerinti szerver irányította zene lejátszás helyett a Roon az eszközöket ruházza fel az irányítás képességével. A Roon szoftvere pedig bárkinek elérhető és bármilyen eszközre telepíthető, 119 USD éves, vagy 499 USD örök tagságért cserébe.

Tedd próbára a Roont! próbáld ki 30 napig ingyen és fedezd fel újra a régi kedvenceidet vagy keress MQA albumokat a Tidal-on.

(Érvényes Tidal előfizetés szükséges! Már több mint 1.000.000 MQA számból válogathatsz!)

Küldj email-t az office@penna-poor.hu -ra, tárgy: “Roon ingyenes próba igénylése” – és mi a legrövidebb időn belül küldjük a linket ahol az ingyenes 30 napos próbát el tudod indítani!

A Roon + Nucleus + Devialet D250 Expert Pro meghallgatható a Penna-Poor stúdióban!

Roon – legyen a zenehallgatás igazi élmény! The Best in Class performance!

Penna-Poor a NEW High End otthona

További részletek: 06 30 738 7004